Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Látlak

2009.03.14

KépLátlak, amint előbújsz fülkédből - mint egy szeparéból, s nyomasztó álmosolyod mögé utasítod, a mögötted álló főpecsétőrt - az Időt.
Visszaemlékezem csupán ifjúkorunk edzéseire, hogy miként feszítesz a gyűrűn és (f)ordítasz a korláton, majd gyújtóst aprítasz a gerendából.
 
     Láttalak, amikor leszedted az ég viharfelhőit, egy-egy vissza nem térő
alkalomért, s csak csodáltalak, ha meglebegtetted órádat és zsebed
mélyére csúsztattad azt, mint aki zsebre rakja az Időt.
Fontos és pontos voltál mindig, s nem csupán az órákat lehetne hozzád
igazítani, de a Big Bent is  - melyet már több mint százötven év elmúltán
is kézzel húznak fel. Már-már ott állottál, hogy az igazság felkent
bajnoka lehess, míglen megfeledkeztél a magad által készített kelepcéről, 
s amire én szólhattam volna - hogy csapda és ne állj rá, már bele is
másztál, azon ingoványba melyről  csak Arany János Toldijában  olvashat(t)unk.
     Látlak, s elkésett gyámolításom, mert elhalkult benned a lét, mely
nem akar önmaga pusztítója lenni, s már csak otthonod elegét érzed, s
nem a melegét.
    Látlak, s talányod megfejthetetlen, de hogyhogy nem te lettél az
enigma felfedezője?
Egykoron, még te figyelmeztettél, hogy a vadvirágok sohasem lépnek
lábainkra, s megannyiszor eszembe is jutsz, ha Pesten a négyes-hatoson
utazom.
     Látlak, de nem mondom már országodat magaménak. Mégis azt
érezem - legalább is bensőmben, hogy visszajő még - a TE ORSZÁGOD,
és ezt mindenki tudja.

 
         --- Harcos Katalin írónő gondozásában ( Író Kilencek ) ---

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.